Home

Kis hableány élőszereplős film

Jön az élőszereplős A kis hableány-film, amelyben ezúttal színesbőrű lesz Ariel! Annak idején valószínűleg még a Disney döntéshozóit is meglepte, hogy micsoda sikertörténetnek számított az Alice csodaországban élőszereplős változata. A bőven egymilliárd dollár feletti bevétel azonba Jön az élőszereplős A kis hableány-film, amelyben ezúttal színesbőrű lesz Ariel! Annak idején valószínűleg még a Disney döntéshozóit is meglepte, hogy micsoda sikertörténetnek számított az Alice csodaországban élőszereplős változata. A bőven egymilliárd dollár feletti bevétel azonban végképp egyértelművé tette, hogy a közönség ki van éhezve a klasszikus. Az első pletykák májusban reppentek fel, ám egészen mostanáig kellett várni, hogy megerősítést nyerjenek. A Deadline értesülései szerint a film már sínen van, és a Disney-nél Lin-Manuel Mirandát és Alan Menkent kérték fel arra, hogy hozzanak létre valami régi-újat a '89-es film betétdalaiból (Menken az első két Oscar-díját pont A kis hableány betétdaláért és. Befejeződött A kis hableány élőszereplős változatának forgatása 2022-ben debütál majd Rob Marshall (Chicago) rendezéseA következő időszak a lehetetlennek tűnő élőszereplős filmadaptációk hullámát hozhatja el: feldolgozást kap a Hófehérke, a Pindúr Pandúrok, a Barbie és mindenekelőtt A kis hableány.Utóbbi Disney produkciót ráadásul a Chicagot és a Mary. A Disney A kis hableány című élőszereplős adaptációja, amelynek főszereplője az R&B énekesnője, Halle Bailey lesz Ariel szerepében, a kristálytiszta smaragdvizekről ismert olasz Szardínia szigetén készül majd. A Rob Marshall által rendezett, nagyon várt Disney-film produkciós stábja várhatóan a következő hetekben.

A kis hableány élőszereplős film - ez a különbség a két produkció között Kattints és olvasd el, miért nem egy és ugyanaz a két produkció Az utóbbi időben sok rajongó keresett meg minket azzal a kérdéssel, hogy mi a különbség a nemrégiben bemutatott A kis hableány Élő (The Little Mermaid Live!) és A kis hableány. A kis hableány Hans Christian Andersen meséje, amely 1831-ben jelent meg, készült már belőle balett és animációs produkció is, a leghíresebb alkotás talán az 1989-ben bemutatott alkotás, amelyben nem tartották meg a történet szomorú végét, azaz a címszereplő nem halálozik el. A Working Titles Films bejelentette, hogy a stúdió berkein belül el fog készülni Andersen. Már egyre többet foglalkoznak a készítők A kis hableány élőszereplős változatával, és most kiderült, kit néztek ki Ursula szerepére! Már évek óta tudjuk, hogy a Disney stúdió szeretné élőszereplőkkel is megfilmesíteni A kis hableányt , ám az utóbbi időben úgy tűnt, nem igazán haladnak a projekttel

Sg

Jön az élőszereplős A kis hableány-film, amelyben ezúttal

Kijött a Kis hableány élőszereplős változatának első előzetese és hát egyáltalán nem olyan, mintha a klasszikus Disney mese jönne velünk szembe. A film az eredeti Andersen mesén alapszik, vagyis nincs benne Sebastian, a rák, Ficánka, a lepényhal vagy Hablaty, a sirály, sőt még Ariel sincs Két élőszereplős A kis Hableány-film készül? Lehet, hogy a Disney is belevág egy élőszereplős A kis hableányba. Sokan már most nagy összeggel fogadnának arra, hogy a Walt Disney Pictures minden korábbi animációs filmjének elkészíti az élőszereplős változatát, tekintve, hogy az eddigi próbálkozások mekkora sikert arattak Szardíniában zajlik A kis hableány élőszereplős változatának forgatása; 2022-ben debütál majd Rob Marshall (Chicago) rendezése Képek érkeztek a filmből; Sokan nehezen tudták elképzelni a Dumbó, Az oroszlánkirály vagy a Pindúr Pandúrok élőszereplős remake-jét, ezúttal pedig újabb cím kerül a nem várt feldolgozások listájára: a Disney égisze alatt készül A. A misztikus lényekről igazán sok film készült. Dőlj hátra, és merülj bele a tenger világába! hirdetés. 1. Aquamarine A kis hableány nélkül. A Disney egyik legszebb meséje során Ariel beleszeret Erik hercegre, akiért nagy áldozatra is képes. 4. A kis hableány 2 - A tenger visszavár A Disney-sztori élőszereplős.

A Disney A kis hableány élőszereplős remake-je már öt éve készül, és Halle Bailey énekes-, színésznő 2019 végén kapta meg a főszerepet.. Most 2021 közepén járunk, és a film forgatása végre véget ért, aminek örömére Bailey megosztotta az első hivatalos képet a makacs és kalandvágyó Ariel megtestesítőjéről A The Hollywood Reporter értesülései szerint Joe Wright rendező élőszereplős filmet tervez forgatni Hans Christian Andersen A kis hableány (The Little Mermaid) című meséje alapján, melynek ez lenne az első ilyen angol nyelvű feldolgozása.. A forgatókönyv már el is készült Abi Morgan tollából, de azt még egyelőre nem tudni, hogy Wright rendezné is a filmet, vagy csak. Amikor azt hittük, hogy teljes a Disney-s élőszereplős A kis hableány (The Little Mermaid) szereplőgárdája, a stúdió újabb színészt szerződtetett. A stábhoz a napokban Noma Dumezweni csatlakozott, akit nemrég a Tudhattad volna című HBO-sorozatban láthattunk és kedvelhettünk meg A lesifotók után végre hivatalos fotón is megnéhetjük az élőszereplős A kis hableány film főhősnőjét. Halle Bailey hivatalos Ariel-fotóval jelezte, hogy véget ért A kis hableány forgatása. IGN- 21.07.12 21:45Film

A kis hableány (eredeti cím: The Little Mermaid) 1989-ben bemutatott amerikai rajzfilm, amely a Kis hableány-trilógia első része.Az azonos című Andersen-mese egyik feldolgozása.A 28. Disney-film írói és rendezői Ron Clements és John Musker.Az animációs játékfilm producerei Howard Ashman és John Musker. A zenéjét Alan Menken szerezte. A mozifilm a Walt Disney Pictures és a. Véget ért A kis hableány forgatása, Halle Bailey kapta a film főszerepét. hirdetés Halle Bailey ha csak egy kis részletet is, de azért megmutatta, milyen lesz Arielként az új, élőszereplős A kis hableányban

Készül az élőszereplős A kis hableány-film a Disneynél is

  1. Marc Malkin, a Variety újságírója megkérdezte a film szereplőit, hogy szerintük melyik Disney-gonosznak kellene még egy nagyvásznas eredettörténetet kapnia. Stone pedig nem habozott a válasszal. Szerinte érdekes lenne, ha Ursula, akit Melissa McCarthy alakít majd A kis hableány közelgő élőszereplős adaptációjában, saját történetének címszereplője lenne
  2. A Disney A kis hableány című élőszereplős adaptációja, amelynek főszereplője az R&B énekesnője, Halle Bailey lesz Ariel szerepében, a kristálytiszta smaragdvizekről ismert olasz Szardínia szigetén készül majd
  3. A kis hableány: Az élőszereplős változat címszereplője reagált a filmet övező támadásokra 2 év. A kis hableány: Már Triton király szerepére is van jelölt Készül az élőszereplős A kis hableány-film a Disneynél is! Az IGN Hungary kizárólagos üzemeltetője az MLK Consulting Kft..
  4. Akinek pedig tetszik ez a Disney-trend, az örvendezhet, hiszen a következő években is el leszünk látva ilyesfajta filmekkel: jön majd egy Demóna-folytatás, egy önálló Szörnyella-film, és a Mulan, a Pinocchio, A Notre Dame-i toronyőr, sőt A kis hableány élőszereplős verziója
  5. Szegény Kis Hableányt a cirkuszban mutogatják - Kijött az élőszereplős Kis Hableány első előzetese gonosz varázslóval, cuki kislánnyal és Shirley MacLaine-nel

Melissa Mccarthy A Klasszikus Disney-Mese Gonoszát Alakíthatja / Fotó: Kcrw Events. Tárgyalások folynak a színésznővel, hogy ő játszhassa el a Disney-panteon egyik legnagyobb gonosztevőjét, Ursulát, az élőszereplős A kis hableány remake-ben, írja a The Hollywood Reporter.. Az élőszereplős Aladdin máris irgalmatlanul sikere Már nem is tudom, hogy mennyi Disney meséből lesz élőszereplős film. Jön ugye Dumbo, Micimackó, Mulan, Mary Poppins, Beauty and the Beast és még egy csomó minden, és ebbe a sorba állt most be a Kis hableány, ebből is csinálnak új verziót színészekkel.. Lin-Manuel Miranda (Hamilton) és Alan Menken új dalokat ír majd hozzá

Véget ért az élőszereplős A kis hableány forgatás

Kiszivárgott forgatási fotókon nézhetünk bele A kis hableány készültébe - így fest a próbákon Halle Bailey Ariel szerepében. A Disney szépen lassan az összes klasszikusát átdolgozza az élőszereplős adaptációival, amely alól az egyik legikonikusabb darab, A kis hableány sem lehet kivétel A kis hableány-t Rob Marshall rendezi meg, aki korábban mások mellett a Mary Poppins visszatér című filmet jegyezte Forrás: Daily Mail. 4/10. A film szereplőgárdájába a Chloe & Halle R&B nővérduóból hívták meg az akkor 19 éves Halle Baileyt, és rajta kívül Jacob Tremblay, valamint az amerikai rapper és színésznő. Disney még 2019 nyarán bejelentette A kis hableány élőszereplős feldolgozását.A franchise népszerűsége azonban egyben átok is, hiszen a rajongók kereszttüzébe került a film, miután egy afroamerikai színésznő kapta a főszerepet

Universal Pictures ' élő akció Kis hableány film lesz egy szőke Ariel. Ariel szerepe az újnál Kis hableány filmet Chloe Moretz tölti be. Moretz szerint az új Ariel az eredeti Hans Christian Andersenre épül, amelyben szőke haja van, és nem a Disney (DIS) vörös hajú változat, számol be a Christian Post A kis hableány (1975) Original title: Anderusen dôwa ningyo-hime Online film adatlapja, Teljes Film és letöltés. Online Movie Datasheet, Watch Full Movie and Torrent Downloa Az 1989-es animációs klasszikus, A kis hableány élőszereplős feldolgozása 2016 eleje óta készül, Bailey három évvel később került be főszereplőnek. A készítők éltek az alkotói szabadsággal, így Ariel fekete lett, de a sok kritikus hang nem érdekli a színésznőt, nem figyel a negatív visszajelzésekre, tudja, hogy ez. A Disney hivatalosan is bejelentette, ki játssza majd Arielt az élőszereplős A kis hableány című filmben. Halle Bailey, a fiatal énekesnő bújik majd a vörös hajú sellő bőrébe. Rob Marshall, a film rendezője elárulta, miért a 19 éves, feltörekvő zenészt választották a főszerepre Terry Crews színész nagyon szeretne szerepelni A kis hableány élőszereplős változatában. Ezeket látta már? Már tavaly híre ment, hogy a következő Disney élőszereplős adaptáció A kis hableány lesz. Mostanra biztossá vált a hír, sőt a héten az is kiderült, hogy Halle Bailey játssza majd a készülő filmben Ariel szerepét

Szardínia szigetén forgatják az élőszereplős A kis

A kis hableányból Rob Marshall forgat élőszereplős musicalfilmet, de a projekt mögött természetesen ott áll a Disney is. A szereplők között megtalálható Awkwafina, Javiert Bardem és Melissa McCarthy, de R 'n' B-sztárokkal is erősítettek az alkotók Akos. Halle Bailey kapta Ariel szerepét A kis hableány élőszereplős feldolgozásában. A Disney új filmje az 1989-es animációs film számos dalát tartalmazza majd, és Alan Menken eredeti filmzenéje is felcsendül majd. A kis hableány t Rob Marshall rendezi meg, aki korábban mások mellett a Mary Poppins visszatér című filmet. Már tavaly híre ment, hogy a Disney következő élőszereplős adaptációja A kis hableány lesz, mostanra pedig már biztosság is vált a dolog. Sőt, nemrégiben annak is híre ment, hogy a vásznon majd Halle Berry alakíthatja Arielt. Most pedig azt rebesgetik, hogy a herceg szerepére Harry Stylest szemelték ki A kis hableány is jön a Disneytől (is). Az 1989-es rajzfilm dalait Alan Menken és Howard Ashman szerezte. Menken ehhez a filmhez is visszatér, hozza a korábbi dalokat, de újak is lesznek, a dalszerzésben pedig Lin-Manuel Miranda , a nagy sikerű Hamilton c. Broadway-musical alkotója segít neki

A kis hableány Élő vs

Újabb hercegjelöltek a Kis hableányba Mivel Harry Styles végül nem akarja Eric szerepét a Kis hableány élőszereplős változatában, így keresik ki lenne jó a helyére. Elvileg Cameron Cuffe és Jonah Hauer-King is tesztfelvételekre ment, szóval eléggé esélyesek A Disney tanulva sikereiből, A kis hableányt is feldolgozná élőszereplős formában. Erre a feladatra pedig Rob Marshallt szemelte ki magának. Rob Marshall ajánlatot kapott A kis hableány megrendezésére a Disneytől, mely egyáltalán nem meglepő döntés a stúdió részéről Rob Marshall rendezi az élőszereplős A kis hableány musicalt, amelyben Halle Bailey alakíthatja az ikonikus rajzfilmfigura hús-vér változatát, írja a The Hollywood Reporter.. Az énekes-színésznő Halle Bailey részese lehet a Disney világának, hiszen őt választották ki A kis hableány élőszereplős mozifilm címszerepére.Bailey alakíthatja Triton király lázadó.

Jön az élőszereplős Kis hableány - FilmDROI

(Kép jóváírása: Disney) A Kis hableány végre lefóliázta a filmet, és első hivatalos pillantást vetünk Halle Bailey vezető hölgyre, mint Arielre. És csak így ez egy pakolás - tweetelt Bailey a fotó mellett. Miután meghallgattam ezt a filmet, amikor 18 éves voltam, majdnem 19 éves lettem, és most fejeztem be a forgatást egy járványon [ Film. Számos film gyártása áll le világszerte. MTI. 2020.03.23. 14:51. Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik A Disney élőszereplős filmjei úgy tűnik, hogy eddig beváltották a hozzájuk fűződő reményeket. Ezek az élőszereplős Disney filmek érkeznek! Mutatjuk

A Disney a Hókirálynő élőszereplős film feldolgozásán

Megvan, ki alakíthatja Ursulát A kis hableány élőszereplős

Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. -illusztráció- (Fotó: Pixabay) A Deadline.com értesülése szerint Rob Marshall a múlt héten kezdte volna A kis hableány felvételeit Londonban, de a munkát bizonytalan időre elhalasztották Szóljon hozzá a Számos film gyártása áll le világszerte bejegyzéshez. Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. A Deadline.com értesülése szerint Rob.

Az élőszereplős Kis hableány nyomokban sem emlékeztet a mesér

A kis hableány Élő vs

Sg.hu - Két élőszereplős A kis Hableány-film készül

Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. A Deadline.com értesülése szerint Rob Marshall a múlt héten kezdte volna A kis hableány felvételeit Londonban, de a munkát bizonytalan időre elhalasztották Tavaly év végén szárnyra kapott a hír, miszerint Harry Styles A kis hableány élőszereplős változatában Eric herceg bőrébe bújhat, amiről végül kiderült, hogy nem igaz. Aztán nemrég felmerült, hogy a Dunkirk után Brad Pitt oldalán tér vissza a színjátszáshoz a brit énekes, méghozzá az Éjjeli féreg rendezőjének. Íme, A kis hableány élőszereplős változatának főszereplője . Life.hu. 2015.11.09. 16:45. Az utóbbi években futótűzként kezdtek életre kelni a különböző Disney klasszikusok. A Demóna, a Hamupipőke, és az Alice Csodaországban után most itt egy újabb feldolgozás. A filmet az Universal Pictures és a Working Title. Nem vicc, egy újabb gyermekkori mese támad a filmvásznon, méghozzá A szépség és a szörnyeteghez hasonlóan élőszereplős változattal. Már mutatjuk is az előzetest. A kis hableány nem egy Disney-film lesz, a Conglomerate Media és Kingsway Productions fogja összerakni a történetet, mely Hans Christian Andersen tollából.

Képek érkeztek A kis hableány élőszereplős feldolgozásáró

Définitions de A kis hableány (film), synonymes, antonymes, dérivés de A kis hableány (film), dictionnaire analogique de A kis hableány (film) (hongrois Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik.. A Deadline értesülése szerint Rob Marshall a múlt héten kezdte volna A kis hableány felvételeit Londonban, de a munkát bizonytalan időre elhalasztották

10 rajzfilmhős, akiről nem is tudtad, hogy meleg

9 sellős film, amellyel igazán nosztalgiázhatsz - Starity

  1. Számos film gyártása áll le világszerte. 2020-03-23. Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik
  2. MTI/PRAE. 2020. 03. 24. Számos film gyártása áll le világszerte. Tartalom értékelése (0 vélemény alapján): 5 csillag 4.5 csillag 4 csillag 3.5 csillag 3 Stars 2.5 csillag 2 csillag 1.5 csillag 1 csillag 0.5 csillag. Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány.
  3. A radikális baloldal szerint már a Kis hableány is rasszista Nagyvilág 2020.07.03, 18:30 Megrongálták Hans Christian Andersen nagy dán meseíró egyik művéből ismert kis hableánynak a koppenhágai tengerpartnál álló szobrát, és azt írták a talapzatára, hogy rasszista hal
  4. dössze négyrészes szériát a 12 év rabszolgaság című 2013-as film forgatókönyvírója, John Ridley írja. Cselekménye szerint a történet a jövőben játszódik majd, amikor Batman szerepét kénytelen lesz más betölteni, mivel a milliárdos Bruce Wayne halott, Gotham városa fölött pedig egy Magisztrátus nevű biztonsági cég vette át az irányítást, és kezdte.
  5. Örökzöld rajzfilmklasszikus, aktuális nagy kedvenc és modern élőszereplős feldolgozás is lesz a Disney - A nagy hercegnő ünnepség keretében az RTL Klubon és a Cool-on a nyár utolsó hétvégéjén. Emellett nyereményjátékot is indít a médiacég értékes Disney-nyereményekkel. A nyár utolsó szombatján a Cool a Hamupipőke legújabb feldolgozását hozza el a.
Melissa McCarthy lesz A kis hableány főgonosza? - Mafab

Az első hivatalos kép A kis hableányról Filmso

BV - 2021.06.17. 08:38. Megjelentek a legelső lesifotók A kis hableány című Disney klasszikus élőszereplős változatának forgatásáról, ahol már sellőuszonyos valójában is szemügyre vehetjük a hableány hercegnő első fekete inkarnációját. Korábban már írtunk róla, hogy a stúdió legújabb, élőszereplős. Hogy mennyire van szüksége a világnak A kis hableány élőszereplős változatára, az még elválik, mindenesetre ha már Az oroszlánkirály, valamint A Szépség és a Szörnyeteg is megkapta a maga remake-jét, akkor innentől kezdve szinte már lényegtelen, hogy akarjuk-e vagy sem: visszavonhatatlanul megkapjuk ennek a mesének is a felújított változatát Az élőszereplős verzió az 1989-ben készült animációs film számos eredeti dalát tartalmazza majd, és Alan Menken eredeti filmzenéje is felcsendül majd. A kis hableányt Rob Marshall rendezi meg, aki korábban egyebek mellett a Mary Poppins visszatér című filmet jegyezte Itt az élőszereplős A kis hableány hivatalos szereposztása - az összes fontosabb szereplővel fiúknak akiket valaha szerettem hírek A halál szépséges szolgálóleányai A Harry Potter fáig vezető út A hatalom film A homok leánya A kalózkirály lánya A Kane krónikák A Kör hírek A lány a vonaton hírek A látók A. A kis hableány pedig annyira népszerű, hogy egyszerre három különböző cég készít belőle filmet! Ha pluszinfókat akartok olvasni A kis hableány élő szereplős filmváltozatáról, a végére totál össze lennétek ti is zavarodva. #A kis hableány #disney-mese #disney #remake #élőszereplős film. én írtam

A kis hableány film 2015, a vízalatti világ királyának

filmnews.hu Élőszereplős A kis hableány film közele

  1. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. A Deadline.com értesülése szerint Rob Marshall a múlt héten kezdte volna A kis hableány felvételeit Londonban, de a munkát bizonytalan időre elhalasztották
  2. Lenyűgöző élőszereplős Metroid rajongói film került az internetre, bemutatva Samust és egy csatát az ikonikus franchise-főnökkel, Ridley-vel. A nyolc perces rövid film a devinsupertramp alkotó jóvoltából jön, aki szerint a filmet a Discord közösségük segítségével állították össze. Movie A kis hableány sztárja.
Szinkronos előzetesen és poszteren az élőszereplős Mulan

Sg.hu - Teljes az élőszereplős A kis hableány szereplőgárdáj

  1. A kis hableány - A kezdet kezdete (2008) Original title: The Little Mermaid: Ariel's Beginning Online film adatlapja, Teljes Film és letöltés. Online Movie Datasheet, Watch Full Movie and Torrent Downloa
  2. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. MTI-HÍR A Deadline.com értesülése szerint Rob Marshall a múlt héten kezdte volna A kis hableány felvételeit Londonban, de a munkát bizonytalan időre elhalasztották
  3. Lassan fél év telt el, mióta bejelentették A kis hableány élőszereplős remake szereplőgárdáját - Arielt Halle Bailey, Ursulát Melissa McCarthy, Ficánkát Jacob Tremblay, Hablatyot pedig Awkwafina alakítja -, de egészen mostanáig kellett várni, hogy megtalálják a film Eric hercegét.. A Disney herceg szerepére egy brit srácot választottak, de még mielőtt.
  4. den régi, klasszikus kedvenc megkapja a maga élőszereplős verzióját, a legújabb ilyen bejelentés például A kis hableány volt
Susi és Tekergő (Lady and the Tramp) – kritika – 2019

Elképesztő fotóval jelentette be Halle Bailey, hogy véget

  1. Számos film gyártása áll le világszerte. Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. A Deadline.com értesülése szerint Rob Marshall a múlt héten kezdte.
  2. Itt az élőszereplős A kis hableány előzetese, csak épp nem a Disneytől. Hauschel Tamás 17/03/11 SZOMBAT 06:12. YouTube. The Little Mermaid 2018 Live Action Movie. Subscribe
  3. Az élőszereplős verzió az 1989-ben készült animációs film számos eredeti dalát tartalmazza majd, és Alan Menken eredeti filmzenéje is felcsendül majd. A kis hableányt Rob Marshall rendezi meg, aki korábban mások mellett a Mary Poppins visszatér című filmet jegyezte

A Disney újabb nagy dobása A kis hableány élőszereplős feldolgozása lesz, ahová női főszereplőként castingolták az énekes-színésznő Haile Bailey-t. (Utóbbi választáson sokan fel is háborodtak, mert a mesei Ariel fehér bőrű volt). Arról, hogy ki alakítja majd Eric herceget még csak iparági pletykák vannak, amik szerint két esélyes van Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik. Sylvester Stallone Samaritan című új filmjének felvétele pedig Atlantában állt le március 14-én. A Jurassic World: Dominion felvételei is leálltak, jeleneteit. Rob Marshall rendező A kis hableány (The Little Mermaid) élőszereplős változatán dolgozik, Melissa McCarthyval, Javier Bardemmel és Halle Bailey-vel a szereposztásban, Robert Zemeckis a Pinocchiót rendezi, Marc Webb a Hófehérke és a hét törpe (Snow White and the Seven Dwarfs) új változatán dolgozik Számos film gyártása áll le világszerte. Szerző: Ancsy itt: film 2020.03.23 13:40. Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik A Collider írta meg, hogy a Disney őt nézte ki Erik herceg szerepére. A One Direction énekese játszhat majd A kis hableány élőszereplős változatában. Harry Styles eddig főleg énekesként volt ismert, de játszott már Christopher Nolan Dunkirk című filmjében is