Home

Illés együttes alapító tagjai

Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére. Temetéséről később intézkednek. 2013.03.27 22:12 MT Ebben az évben Amikor én még kissrác voltam - Tisztelgés az Illés zenekar előtt címmel egy feldolgozás lemez jelent meg, amelyen 13 mai előadó dolgozta fel az Illés együttes dalait. 2007-ben az Illés-együttes alapító tagja, Illés Lajos hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Közös vasúti és közúti fejlesztésekre készül Románia és Magyarország. Itt a kormányfő magyarázata, miért nem utazhatnak többé ingyen a diáko

Elhunyt Illés Lajos; a Kossuth-díjas művészt, a legendás Illés együttes alapító névadóját életének 65. évében, hétfőn érte a halál. Illés Lajos 1942-ben született. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal a Mező István: A Miskolci Illés Emlékzenekar éppen egy évtizeddel ezelőtt alakult, azzal a céllal, hogy a legendás együttes emlékét ápolja, s a dalait megismertesse a fiatalabb korosztállyal is. A zenekar alapító tagjai: Füvessy Norbert-gitár, Vizi Viktor-ének, Alföldi Gábor-basszusgitár, Dékány Gábor-billentyűsök.

Elhunyt az Illés zenekar alapító tagja - kulturport

  1. 1968. december 10. Az Illés együttes. Reklámfotók. Az Illés együttes tagjai: Illés Lajos zenekarvezető, billentyűs, Szörényi Levente ének, gitár, Szörényi Szabolcs basszusgitár, Bródy Sándor gitár, Pásztory Zoltán dob. 10- (b-j) Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Pásztory Zoltán, fekszik Szörényi Levente. 11-12- (b-j) Illés Lajos, Bródy János.
  2. Szintén ebben az évben, az Illés-együttes alapító tagja, Illés Lajos hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. 2008-ban az István, a király 25 éves jubileuma kapcsán a művet felújították és egy TV-s műsor keretein belül kiválogatott szereplőkkel be is mutatták két telt házas előadáson, a Budapest Sportarénában
  3. Tudtam, hogy cikizni fognak a kollégák, a Metro, az Omega és az Illés tagjai. De S. Nagy azt mondta: »ha igazán népszerű akarsz lenni, pláne vidéken, akkor ilyen számot kell énekelni.« És igaza lett. Érdekes módon, amikor a Bakter úr lement, egy hónapra rá jött a Trombitás Frédi , jött a Rózsaszínű kád és a Sárika
  4. Az együttes tagjai augusztus 1-jén még meglátogatták a kórházban, sőt korábban úgy volt, hogy az ottani koncerten ő is fellép, erre azonban az állapota miatt már sajnos nem kerülhetett sor. Szeptember 16-án az együttes másik állandó hangmérnöke, az Edda Művek korábbi gitárosa, Gellért Tibor hunyt el 57 éves korában
  5. Elhunyt Illés Lajos; a Kossuth-díjas művészt, a legendás Illés együttes alapító névadóját életének 65. évében, hétfőn érte a halál - tudatta a Zikkurat ügynökség az MTI-vel. Illés Lajost az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti - közölte a tárca sajtóirodája. Temetéséről később intézkednek
  6. Januárban még társaival együtt ünnepelte az Illés együttes megalakulásának negyvenedik évfordulóját Pásztory Zoltán is, aki a zenekar alapító tagjaként készült a nyári jubileumi koncertre. Újat álmodtak egy már negyven éve megvalósult álomról, arról az Illésről, melyet ma már méltán nevezünk legendásnak. Nem véletlen: a magyarországi beatzene meghonosítói.
  7. 1968. december 10. Az Illés együttes. Reklámfotók. Az Illés együttes tagjai: Illés Lajos zenekarvezető, billentyűs, Szörényi Levente ének, gitár, Szörényi Szabolcs basszusgitár, Bródy Sándor gitár, Pásztory Zoltán dob. 1-2- (b-j elöl) Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, (hátul b-j) Illés Lajos, Bródy János, Pásztory Zoltán. 3- (b-j) Illés Lajos, Bródy János.

Ebben az évben Amikor én még kissrác voltam - Tisztelgés az Illés zenekar előtt címmel egy feldolgozás lemez jelent meg, amelyen 13 mai előadó dolgozta fel az Illés együttes dalait. 2007-ben az Illés-együttes alapító tagja, Illés Lajos hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. 2008-ban az István, a király 25 éves. Az Illés-együttes az 1960-as és 1970-es évek legnépszerűbb magyar beatzenekara. Érdekesség, hogy a nevükben is szerepel az együttes szó, nem pusztán csak Illés önmagában: elnevezésüket 1971-ben változtatták meg Illés-zenekar ról Illés-együttes re A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg november 22-én vinyl lemezen. Az egyiken Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható. A 2005 óta létező Moiras Records gondozásában megjelenő három korong közül a legkorábbi dalok az. A folytatást Gittinger jelentette be. (Február 1-je Illés Lajos zenekar-alapító halálának évfordulója.) Minden hónap első péntekén lesznek a bulik, akárcsak eddig. Megköszönte a FMH eddigi támogatását. Az Illés-legendát ébren kell tartani, ehhez a zenekar életben lévő tagjai erkölcsi támogatást nyújtanak Szörényi Levente (Gmunden, Ausztria, 1945. április 26.) gitáros, énekes, szerző. Nevéhez fűződik a magyar beatmuzsika létrejötte.1963-ban a Mediterrán, 1963-64 a Balassa-, 1965-73 az Illés együttes tagja. 1974-84 a Fonográf együttes alapító tagja

A tündér (1975, új Illés együttes) 18 Újabb művész távozott - Elhunyt Körmendi János, az Illés egykori dobosa A Kanadában élő Körmendi beteg volt, 75 évesen érte a halál. augusztus 26., 09:07. 69 éves korában elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, Illés Lajos testvére A filmzene projektet 1970-ben az Illés kiválása miatt újra kellett tervezni, de a beatzene megmaradt a szerelmi háromszög történet mellett-alatt. Halljuk az Illés dalait is, de a letiltás miatt a tagok nem tűnnek fel a filmben, szerepelnek viszont a Kex, a Metro tagjai, Tolcsvayék és Zalatnay Cini is. A filmben tizenhat dal. Illés Együttes - Az utcá

13. Tudod-e te kislány (1971, Illés zenekar, ének: Illés Lajos) 14. Egy fiatal költő emlékére (1973, Koncz Zsuzsa - ének, kísér az Illés zenekar) 15. Jelbeszéd (1972, Illés zenekar) 16. Szentiván (1972, Koncz Zsuzsa - ének, kísér az Illés zenekar) 17. A tündér (1975, új Illés együttes) 18 Kultúra - Zene - Az Illés együttes tagjai Magyarország, -, - 1968. december 10. Az Illés együttes. Reklámfotók. Az Illés együttes tagjai: Illés Lajos zenekarvezető, billentyűs, Szörényi Levente.. Illés együttes: Legendás kislemezekÉv: 1983Kiadó: KrémKatalógusszám: SLPX 17757A oldal:00:00 Az utcán03:07 Üzenet Eddynek05:10 Különös lány07:28 Itt állok eg.. Hinni kell, hogy mindig lesz itt élet / S míg ember él, úgy lesz még szerelem / Ezért én most arra kérlek téged / Hidd el, hogy ez te vagy énnekem - ilyen egyszerű minden, legalábbis az Illés együttes 1978-as Boldog város c. albuma szerint biztosan. Ez a hanganyag minden tekintetben különlegesnek mondható Az együttes munkássága A zenekar 1973 szilveszterén alakult. Nevét az Illés-klub újságjának címéről kapta, melyet Bródy János szerkesztett. A csapat tagjai korábban az Illés, illetve a Tolcsvayék és a Trió együttesben játszottak, vagyis a Fonográfot joggal mondták supergroupnak

A vitorláson az Illés-együttes tagjai, Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán Olyannyira, hogy megszervezte a Magyar Siketnémák Turista Egyesületét - ahol a felesége is alapító tag lett -, vasárnaponként pedig rendszeresen túrákat vezetett a Pilisben az. Az Illés együttes őse 1957-ben alakult, klasszikus korszakát 1965-től 1973-ig élte Illés Lajossal (billentyűs hangszerek, zeneszerzés), Szörényi Leventével (ének, gitár, zeneszerzés), Bródy Jánossal (gitár, szövegek), Szörényi Szabolccsal (basszusgitár) és Pásztory Zoltánnal (dobok) A legendás Illés együttes alapító billentyűse Illés Lajos református kántor idén lenne 70 éves. Ebből az alkalomból az Illés Lajos Produkciós Iroda nagyvonalú felajánlással élt és 200 db térítésmentes diákjegyet adományozott Egyetemünknek, amelyet ezúton is nagyon köszönünk hallgatóink nevében is

Rocklexikon - Illés együttes Rockbook

  1. Tabányi Pál polgármester és Fábiánné Ollári Judit, a művelődési ház igazgatójának köszöntőjét az Illés és a Fonográf együttes életművét játszó Illés Szekerén Emlékzenekar produkciója követi. Ingyenes jegyeket a MagHázban lehet még igényelni. A fotón a zenekar alapító tagjai Szörényi Leventével
  2. A zenész 1995-ben Huszka Jenő Életműdíjat, 1996-ban Liszt Ferenc-díjat, 2000-ben az Illés együttes tagjaival Kossuth-díjat kapott, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2011-ben a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram életműdíjat kapott
  3. Illés Lajos ezekre, a kérdésekre már nem kap választ (lehet, hogy nem is nagyon érdekelné), miképpen az Illés és Szörényi és Bródy és Koncz rajongók sem, akik közül sokunk számára nehezen elfogadhatóak a lelki barikádok. A koncert elején még ott volt a kérdőjel: hol vannak a régi barátok, az egykor.
  4. Metro (együttes) Metro Klu A Metro együttes tagjai: Sztevanovity Zorán (ének, szólógitár), Brunner Győző (dob, ütőhangszerek), Frenreisz Károly (basszusgitár, szaxofon és ének), Sztevanovity Dusán (ritmusgitár) és Fogarasi János (billentyűs hangszerek). (kép fo Szeptemberben újra alapító tagjai fémjelzik a Metro névét
  5. Illés, Fonográf emlékzenekar - FG-4. FG-4 - Illés, Fonográf emlékzenekar, a magyar nemzeti kultúrális örökség része élőben, az Illés együttes ajánlásával. Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Jim Beam Blues Band zenekar és baráti kör Zene, amitől boldog leszel

10 Kaláka (Budapest, 1969), versmegzenésítéseket játszó akusztikus együttes. Alapító tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikót Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta (1975-1995-ig). Korábban rövid ideig Kobzos Kiss Tamás is játszott az együttesben, őt Becze Gábor váltotta Az együttes repertoárja főként a magyar rockzene klasszikus gyöngyszemeiből áll (Beatrice, Bikini, Edda, Illés, Korál, Republic, Omega, Skorpió, stb), melyeket a zenekar önkényesen a saját képére formál, de emellett természetesen saját szerzeményeket is játszik. A zenekar alapító tagjai voltak: dr

előadó - Illés együtte

A Fővárosi Művelődési Ház és az Illés együttes közösen megalapítja az Illés Klubot. A klub célja az Illés együttes b arátainak összefogása, zenei ízlésük fejlesztése, Az általa irányított Budai Táncklub, első munkatársai, alapító tagjai voltak:. A Bergendy-együttes az 1950-es évek végén alakult Artisjus-díjas magyar együttes. Repertoárjához hozzátartozik a rock 'n' roll, a jazz, a swing, és még sok más műfaj. Az együttes 2017-ig működött, utolsó éveiben Bergendy koncert-, tánc-, jazz- és szalonzenekar néven. Bergendy-együttes Illés Szabolcs - hegedű, Regős Júlia - viola da gamba, Edőcs Fanni - csembaló, Márfi Eszter - elektronika A Recurring Company alapító tagjai a lipcsei régi zene-tanszakon ismerkedtek meg egymással. Sok kísérletezés, improvizálás és diplomakoncertjeik után 2014-ben már Budapesten alakult meg az együttes, ami azóta számos.

Elhunyt az Illés együttes alapító tagja, Illés Károly

8. Illés: Good-bye London (1972) Szörényi Levente, Bródy János. Bár a dalt már '70-ben megírták, az együttes emlékezetes londoni nyilatkozatát követő hercehurca miatt nem kerülhetett fel a '71-es Human Rights lemezre, csak egy évvel később. Az a verzió sem rossz, de vélhetően még nagyobbat szólhatott volna, ha ez a dal. (P.Zs.) Szüleim az Együttes alapító tagjai voltak, s ott is ismerték meg egymást, s egy kínai út során határozták el, hogy egybekötik életüket: 1953-ban házasodtak össze. Egyedüli gyermek vagyok, hiszen nagyon sokat voltak úton, s e foglalkozás nem túl családbarát A csapat tagjai korábban az Illés, illetve a Tolcsvayék és a Trió együttesben játszottak, vagyis a Fonográfot joggal mondták supergroupnak. <br /> <br /> Első albumuk Szörényi Levente Utazás (1974) című szólólemeze, melyen már a Fonográf-stílus. Album: Fonográf együttes, videó: Fonográf együttes-Tigrisugrás Idén ünnepli 30. születésnapját a Pötörke Népművészeti Egyesület. Ebből az alkalomból jubileumi rendezvénysorozattal készülnek, melynek programjaira ősszel és télen kerül sor. A Pötörke Táncegyüttest 1986-ban Túri György alapította, s 1996-ig vezette. Ebben az időszakban szereztek Arany II. fokozatú minősítést 1988-ban, s már akkor kialakult a téli. 1967 nyarán, a balatonlelei kertmoziban, bemutatták az első magyar beat zenei filmet, Ezek a fiatalok címmel. A film, akárcsak a Beatles A Hard Day's Night című filmje, kevés mondanivalót és sok jó zenét ad. A cél az Illés együttes és a kor ifjúságának bemutatása volt

Elhunyt Illés Lajos zenész - az Illés együttes alapító

Szeptemberben újra alapító tagjai fémjelzik a Metro névét. Az együttes ebben az évben Bábel, Egy fiú és egy lány, Azért is az égben járok, Törött pohár, Valami újat szeretnék, Nelly, Ő és én, Nem vagyok elveszett ember, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz, Kamasz kislány címen új kislemezeket adott ki Az új dalokkal új együttesek énekesek jelentek meg. Így akkor lett ismert illetve kezdte énekesi pályáját Kovács Kati, Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, Mary Zsuzsi, Dobos Attila, Hungária együttes, Illés együttes, Neoton együttes és sokan mások Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap

Miskolci Illés Emlékzenekar - Rajongóik köre az összes

1945. április 26-án született Szörényi Levente (teljes nevén: Szörényi Levente Bálint) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes,.. A Fix Együttes énekesnője 2013. októberétől. Már gyerekként is a zene töltötte ki az életét. Énekes és színészi rutinját, tapasztalatát először a Nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium dráma tagozatán, majd a nyíregyházi Hangszín - Musical és Színitanodában fejlesztette magas színvonalra A XXV. Jász Világtalálkozó gálaestjén a polgármesteri köszöntő után Piroska Miklós, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet, majd átadták a városi kitüntető díjakat, elismeréseket. A gálaműsorban fellépett a Jászság Népi Együttes és a Pendzsom Néptánc Együttes alapító tagjai Az Omega együttes 1962-ben alakult, és számos tekintetben úttörő volt a magyar rocktörténetben. Benkő László halálával minden bizonnyal a zenekar is megszűnik közel 60 év után. Fotókkal és videofelvételekkel emlékezünk a zenészre

Illés együttes dalszövegei, albumok, kotta, videó

MTVA Archívum Kultúra - Zene - Az Illés együttes tagja

De szívemhez legközelebb az Universitas együttes állt. Előadásainak kezdetben nézője, később közreműködője is voltam. Amit ma a színházról tudok, annak jó részét ott tanultam meg a gyakorlatban. Olyan tanítóktól, mint Mezei Éva és Ruszt József. Az Universitas 1961-ben tartotta első előadását, Euripidész Alkesztiszét Miután landoltunk, az együttes tagjai megkértek, hogy segítsek nekik fordítani, ugyanis másnap volt koncertjük, tízezres tömeg várta őket Berlinben. Nagy nehezen sikerült telefonon beszélnem egy illetékessel, aki küldött értünk egy magánrepülőt - idézte fel a sorsfordító élményt

Szörényi Levente - Sztárlexikon - Starity

Az Edison Lighthouse, egy 1969-ben alakult angol pop együttes volt. Tipikusan egy slágeres együttes, amelynek tagjai stúdió zenészek voltak, és sokáig a siker árnyékában játszottak. Ez a daluk volt az egyetlen nagy slágerük, amellyel kiléptek az ismeretlenségből, és beírták magukat a pop történelembe Laár András. Laár András (Budapest, 1955. augusztus 9. -) magyar humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L'art pour l'art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja. 1955. augusztus 9-én született Budapesten, édesapja Laár Tibor kolozsvári születésű vegyészmérnök. Bódi László a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere, Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett pedig meg is műtötték koszorúér-betegsége miatt, életének utolsó időszakában súlyos tüdőgyulladással kezelték, illetve eltörte a karját

Neményi Béla-életútinterjú (rezümé) - Poptörténeti emlékpon

Omega (együttes) - Wikipédi

A tabi nyugdíjasok klubjának alapító tagjai. Illés Zsigmondné E térségben profi szintre jutó már felöltöztetett együttes továbbjutása egy pillanatra sem volt veszélyben. A BVG, Camping szocialista brigádjai keresték a kapcsolatfelvétel lehetőségét a klubbal. Közös rendezvény keretében több alkalommal. A szűk másfél esztendeje szerveződött zenekar alapító tagjai között találjuk Gáti Zoltánt és Szűcs Kálmánt, budakeszi születésű zenészeket, tagjai közt találjuk a Tunyogi nevével fémjelzett Pardon Zenekar három tagját, s nem utolsó sorban szorgoskodnak, hogy Budakeszi napjait rock zenével töltsék fel Történet . A Wastaps formáció tulajdonképpen 1969-ben jött létre, amikor Keres Tibor gitáros, Fábri Péter gitáros és Keres József basszusgitáros, csatlakozott Makrai Miklós zongorista énekeshez, aki az ős Wastaps alapító tagja volt. (Az ős Wastaps megalakulását, ami szintén valamikor 1968-69 tájékára tehető, valamint a név eredetét urbánus legendák.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Elhunyt Illés Lajos zenés

A Metropol (vagy Metropol Group) egy erdélyi magyar rockegyüttes, mely 1968 -ban alakult. Az idén kettős jubileumot ünnepel a legendás Metropol Group együttes: negyvenéves a banda és harmincéves a Fehér Album című lemezük, amelynek 2005 decemberében megjelent a reprint kiadása 2011-ben Budapesten alakult magyar blues együttes, zenéjében a tradicionális blues, a hatvanas évek beat, country, jug, illetve a későbbi korok pop dallamainak világát ötvözi, esetenként jazzes, sajátos hangvétellel. Alapító tagjai: Honfi Imre Olivér, Horváth János és Szabó Tamás. A zenekar trió és kvintet formában. Természetesen van egy jó nagy zsák elfogultság is benne, ugyanis az 1993-ban elhunyt édesapja, Jenő bácsi volt a csapat alapító-szaxofonosa. Az együttes leánykori neve Kaposvári-zenekar volt, mint ahogy annak idején kishazánkban sok-sok egyesület, a vezetője családnevét viselte: Benkó, Bergendy, Illés, Hobo A legendás Illés együttes két frontembere egy korábbi Illés-lemezen már elhangzó kérdést is belecsempészett a rockoperába, méghozzá a legfontosabbat: Mondd, te kit választanál? Egy előadást tervezetek, végül hét lett belőle és több mint százezer ember látta a Városligetben az István, a királyt Földesi János, a Boglya Népzenei Együttes alapító tagja, a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola, a Bartók Béla Zeneiskola, valamint a Művészeti Szakközépiskola tanára a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület két zenekarát, a Csörge Népzenekart, valamint a Szélforgók Gyermek Népzenei Együttest tanítja feleségével, Rózsával már lassan öt éve a.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Búcsú Pásztory Zoltántól

Illés Vanda története Egy tál dödölle - Ollárné Zubor Beatrix története Végülis a filmben elhangzó dalokból összeállitott lemez lett az Illés együttes első nagylemeze, mert bár más előadók is szerepelnek a korongon, az album 12 dala közül 10-et mégiscsak az Illés együttes tagjai jegyeznek, s minden kétséget. Az együttes tagjai: Szepesi Emese, Baló Anna, Bíró Nelli, Rácz Boglárka, egy alapító mutáció korának és eredetének meghatározása (23) Gindele Réka, Roberto Colombo, Szabó Zsuzsanna, Speker Marianna, Zádori Dénes, Illés Anett, Gál Anikó, Klivényi Péter, Kovács Tibor, Molnár Mária Judit 10.45-10.55 A genetikai. A Színpad fénykorában, az 1960-as években a különböző csoportok itthon és külföldön nagy sikereket értek el. Az Universitas Együttes, amelynek alapító tagjai közül azóta többen hivatásos művészek lettek - Fodor Tamás (színművész), Halász Péter (rendező), Hetényi Pál, Kristóf Tibor, Sólyom Katalin, Jordán. A három tagú együttes tagjai Vadkerti Imre Harmónia díjas énekesen kívül, Zsapka Attila és Sipos Dávid. Mindketten a szintén Harmónia díjas Kor-Zár együttes tagjai, Zsapka Attila egyben alapító tagja is a verséneklő zenekarnak. A trió már több sikeres turnét, koncertet tudhat maga mögött az elmúlt egy év során A Körömvirág Együttes az alapító, Kocsis Csaba által a Bürkös és a Bakator zenekarok tagjai által alapított Pergő Hagyományőrző Műhely a magyar népzene, tánc, népi dramatikus színjátszás, népi az Illés, a Hungária, a Bikini, az Edda és a Republic. Repertoárjuk ugyanakkor folyamatosan újabb é

Szörényi Levente (Zorán, Koncz Zsuzsa, István a király

Tini 1980-ban írt egy dalt Nagy Feró és a Beatrice együttes számára, melynek címe, Mire megy itt a játék. A dal a Pofonok völgye filmben jelent meg, ami Papp Laciról szól. A filmzene megjelent kislemezen Az alapító kuratóriumi tagok: Az együttes 2015. április 1. óta működik. Az egyesület elsődleges célja a helyi hagyományok megőrzése és a néptánc megkedveltetése a falu lakosságával. 2019-ben a csoport megmérettette tudását a Hagyományőrző Együttesek Országos Minősítésén. szervezi és biztosítja tagjai. Folytatódik a nagy sikerű koncertsorozat a Várkert Bazárban. A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött a Budai Ifjúsági Park, röviden Ifipark, amely zenés-táncos szórakozóhelynek indult, később a magyar rock fellegvárává vált. Fellépett itt mindenki, aki a hazai könnyűzenei életben számított: Omega, Metro, Illés, Sakk Matt, Mini, Kex, Syrius, Piramis.

Baronits Zsolt ( Komárom , 1944 . July 11 - Budapest , 1999 . August 3 ) Hungarian musician, Syrius co-founding member, saxophonist and band leader .Biography His civilian occupation was an electrician. Conservatory study with piano and oboe , but eventually chose the saxophone. 1962 was founded in the SYRIUS A kultúra története és a művészetek képekben 1989 utáni időszakbó A III. Ballószögi Népzenei Találkozó főszereplője és házigazdája a helyi Hagyományőrző Népdalkör volt, melynek alapító tagjai közül öten még ma is aktívak, Gáspár István, Varga Józsefné Marika, Héjjas Ferencné Erzsike, Zrínyi Istvánné Juliska és Szabó Sándorné Irénke. - A helyi polgári egylet keretén belül alakult meg az együttesünk 2004. Az együttes tagjai a nyíregyházi zenei élet ismert figurái, korábban több zenekarban zenéltek már együtt. A zenekar célja az akusztikus zene népszerűsítése. Olyan ismert és kevésbé ismert dalokat játszanak, melyeket maguk is szívesen hallgatnak, de repertoárjukból nem maradhatnak ki saját dalaik sem Az alapító gróf Teleki Pál, báró Perényi Zsigmond és társaik, illetve a Csoóri Sándor vezette rendszerváltó Világszövetség - egykori szervezetei, vezetői, tagjai - tiszteletére ajánlom a Hitel folyóirat olvasóinak figyelmébe a Hármas kis tükör című könyvünkből válogatott szemelvényt